DAEWOO Matíz

Nem kell kockás hasizom, mert van egy Daewoo Matizom :-D

Daewoo Matiz teszt

 
Csak spórolósan    
 
 
 
 
A Daewoo Matiz elég sikeresnek mondható a kiskategóriában. Ezt a használt modellt bérautóként sikerült letesztelni, egy tengerparti nyaralás során. A teszt végére kiderült, hogy nem véletlenül lehet arrafelé viszonylag sokat látni belőle.  
 
 
 


 

Ha már egy bérautó került a kezem közé, gondoltam megvizsgálom, hogy miként is muzsikál egy Matiz, melyet oly sokan vezetnek, nyúznak. (Mellesleg ez volt a legolcsóbb.) A tesztelt verzió teljesen alapmodell volt. Talán még a nálunk kapható �S� verziónál is egyszerűbb, mert szinte semmilyen kényelmi és biztonsági extrával nem volt felszerelve.

Egyedi külső�

Az autó formaterve igazán jól sikerült. Ezt a formát egyébként a Cinquecento-nak készítették annak idején, de mivel a Fiat nem ezt részesítette előnyben - inkább a szögletes formára szavaztak - a Daewoo megvásárolhatta. Elöl a hegyes, meredeken emelkedő orr-részbe épített nagy, kerek átlátszó burájú lámpák összetéveszthetetlenné teszik a kis vagányt. A hátsó rész már nem ennyire egyedi, talán azért, mert ott inkább a praktikumot helyezték előtérbe. Az egyterűs építésmód miatt a rövid hossz viszonylag nagy magassággal párosul, de ebből az utasok jól profitálnak, hiszen emiatt nagyon jó a térérzet.

�egyszerű belsőt takar

A tervezőknek a kis karosszériára sikerült 4 oldalajtót rávarázsolniuk, és ez nagyon megkönnyíti a hátrajutást. Beszálláskor feltűnik, hogy viszonylag magas az üléshelyzet, de ez csak jó, mert jól átlátható a forgalom. A kocsi elejét azonban még így sem lehet látni, de ez a mai, gömbölyű autóknál megszokott. A kormány magassága nem állítható - ugyanígy az ülésé sem, de ennek ellenére a megfelelő pozíció megtalálása nem okoz gondot. Az ülések érezhetően kisebb termetűekre vannak szabva, és az oldaltartásuk nem a legjobb.

A felhasznált anyagok minőségén érezni, hogy az olcsó ár volt a döntő szempont, de a kopogós műanyagok legalább rossz úton sem adtak hangot. A műszerfal formája is mutat egy kis játékosságot, emellett pozítivum, hogy áttekinthető. Az autó nincs túlműszerezve, de minden fontos dologról tájékoztat. Sajnos az alacsony üzemanyagszintre nem figyelmeztet semmilyen visszajelző. Ugyanez igaz a világításra is, melyet könnyen úgy felejthetünk, és így reggel már nem is indul az autónk. A kesztyűtartó kellően nagy méretű, de valami probléma lehetett a zárral, mert nagyon nagy lendülettel kellett becsukni és egy-egy nagyobb kanyarnál magától kinyílt. Egyébként még sok pakolórekesz segít a kisebb holmik elhelyezésében: az első ajtókban oldalzsebek, a műszerfal tetején végigfutó mélyedés, a középkonzolon pohártartó (egy db), stb.

Az ajtók sajnos nem kaptak teljes belső borítást, azaz egy kis fém csík kilátszódott. Szövet szintén nem került az ajtókra, és becsukáskor pedig megütötte a fülemet a �Wartburgos hangzás�, de azért nem zengett annyira, mint a kétütemű csoda. Az ajtókban ennek ellenére oldalmerevítés található, amely azért ad valami fajta biztonságérzetet. A belső ajtónyitó kilincs is a gömbölyűséget sugározza, de nem tűnt valami masszívnak. A tükrök �belülről� állíthatóak, abban az értelemben, hogy belülről kinyúlva lehet az üvegfelületet nyomkodni.
A pedálok távolsága pont megfelelő, és ez pozitív meglepetés egy ilyen kaliberű autótól. Erőszükségletük még a gyengébb nem képviselőinek is ideális, viszont a kormány � szervo hiányát is figyelembe véve � túlságosan nehezen tekerhető.

A hátsó utasoknak egyébként éppen megfelelő a hely, de három személy számára hosszú távon szűkösnek nevezhető, az ülőpárna pedig egy kicsit rövid. Nem kell izgulni, ők még fejtámlákat sem kaptak, és ez legalább nem zavar a hátsó kilátásban.

Kicsi, de formás

A csomagtér miniautósan kicsi, mindössze 104 liter, viszont sík oldalfalak határolják. Az ülések előrehajtásával (sajnos csak egyben lehet dönteni) 512 literesre növelhető, amibe egy kicsit jobban lehet pakolni. A hátsó csapóajtó nem nyílik elég magasra, így a 180 cm fölöttiek könnyen beverhetik a fejüket. A tesztautóban a gáztöltésű emelők már nemhogy nem segítettek a felemelésben, hanem még visszatartó erővel rendelkeztek, lecsukáskor pedig pont fordítva. Valószínű, hogy ebből az okból került az ajtóra egy érdekes horpadás, melyet egy előző bérlő �művelhetett�. Ez a �baleset� mutatja, hogy milyen vékony lemezből készült a kocsi. A normál méretű pótkereket rejtő, papírszerű anyagból készült lemez � valószínűleg nedvesség hatására � erősen megvetemedett és csak nehezebb tárgyak súlya alatt állt vissza eredeti helyzetébe.

Takarékos

A 796 köbcentis, 3 hengeres, (Daewoo elnevezés szerint) M-Tech motor tökéletes illik az autóhoz. Viszonylag erős (51 lóerő, 69 Nm), emellett kellően csendes és takarékos is. Mivel nem versenyautóról van szó, hanem egy városi �cirkálóról� nem kevés a 145 km/órás végsebesség. A gyorsulás 100 km/h-ra 17,8 másodperc, de városban aligha kell ennyire száguldozni, ötven�hetvenig pedig jól tartható a forgalom ritmusa. A váltó jól kapcsolható, bár kicsit hosszú úton mozog és lötyögős. A fogyasztási érték jónak mondható, hiszen 80 km/órás átlagsebesség mellett, 360 km-t tettünk meg 20 liter benzinnel, ez pedig 5,55 literes átlagfogyasztásnak fele meg.

Ehhez figyelembe kell venni, hogy nem egyszer 100-nál is gyorsabban mentünk, használtuk (az egyedüli extrának számító) klímát és viszonylag hegyes-völgyes területeken autóztunk itt-ott megállva. Először félve kapcsoltam be a klímát, hiszen ekkora motorhoz nem igazán szoktak �hűtőgépet� adni. Az tény, hogy a nagyobb emelkedőkön 50-nél gyorsabban nem jutottunk túl, de legalább nem volt melegünk a 35 fokos napsütésben. A fékek sem igazán támogatják a száguldozást, de normál tempóról kellően lassítja az autót.
A futómű kissé pattogós. Ezt főleg nagyobb sebességnél érezni, ahol a nagyobb úthibák megdobják az autót. Itt érezhető a magas építésű karosszéria hátránya. A kanyarokban kissé megdől, alulkormányozottá válik, de borulástól nem kell tartani.

Az autó, bár nem volt teletömve kényelmi extrákkal, tökéletesen megfelelt a célnak, azaz végig tudtuk vele a Kassandra és Sithónia félszigeteket. Itthon, használt piacon is lehet találni Matizokat, melyek - viszonylag nagy értékvesztésük miatt � jó áron szerezhetők be. Aki viszont új Matizt szeretne (amely már egy ideje megújult formában kapható), ajánlatos, hogy egy jobban felszerelt verziót válasszon, mely még inkább szerethető autó lehet. Az EuroNcap töréstesztjein egyébként, a vékony lemez ellenére, egészen jól (3 csillag) szerepelt a kisautó.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 4
Heti: 2
Havi: 8
Össz.: 16 378

Látogatottság növelés
Oldal: Teszt
DAEWOO Matíz - © 2008 - 2024 - wolfmatiz.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »